A második világháború 2

2008. január 5., szombat

A Második Világháború

A Második Világháború eseményei Európában és a világon.

1939. szeptember 1-én Németország megtámadta Lengyelországot, s ezzel a lépéssel kezdődött a második világháború. Szeptember 3-án Nagy-Britannia és Franciaország hadat üzent, de konkrét cselekmények nem követték. Szeptember 17-én a szovjetek is támadtak a megállapodásnak megfelelően felosztották az országot és a Baltikumot. Litvánia az oroszoké lett, a varsói tartomány a németeké, Krakkó vidékén pedig főkormányzóság alakult.

A kelet-lengyel területeket Ukrajnához és Belorussziához csatolták. Észtország, Lettország és Litvánia segítségnyújtási egyezményt kötött a Szovjetunióval, – a fenyegetés hatására – mely szerint csapatok állomásoztak a területeiken. 1940 júliusában a balti országok kormányait lemondatták, helyükre saját embereik ültek, akik egypárti választást és népszavazást rendeztek a hovatartozásról, így a Szovjetunióhoz csatlakoztak.

1939 őszén Szovjetek területi követeléseket támasztottak Finnországgal szemben, mivel ezt elutasították, megtámadták az országot (november), a finnek visszaverték a támadást. 1940 februárjában újra támadást indítottak az Oroszok, ezt már nem tudták kivédeni, márciusban békére kényszerültek, területeket engedtek át. Ennek következményeként az oroszokat kizárták a Népszövetségből.

1940 áprilisában Németország megtámadja Dániát és Norvégiát, a vezetés Nagy-Britanniába menekült. A stratégiailag fontos Norvégia elvesztése, a Brit kormány bukását okozta, és 1940. május 10-én Winston Churchill alakít koalíciós kormányt. Ugyanezen a napon támadják meg a Benelux államokat. Május 14-én Hollandia, 28-án Belgium kapitulált.

Francia és a Brit vezetés hite szerint a védelmi stratégiájuk tökéletes volt, mivel Elzászt és Lotaringiát védte a Maginot-vonal, az Ardennek pedig kiváló természeti erő volt. Ezért északról várták a támadást, és ide csoportosították az erőiket. Május 12-én a németek átkeltek az Ardenneken és megindultak a tengerpart felé (Abbeville), így a francia-brit hadsereget két tűz közé szorították. A francia miniszterelnök május 15-én a háború elvesztését jelentette Churchillnek. Május 20.-án elérték a németek a tengerpartot, ezzel gyűrűbe zárták a francia-belga-brit csapatokat, és igen nagy nehézségek árán sikerült kimenekíteni a szigetországban a megmaradt csapatokat (Dunquerque). A németek június 14-én bevonultak Párizsba, a vezetés délre menekült és nem látták értelmét az ellenállás folytatásának. 17-én Petain marsall miniszterelnök lett, és fegyverszünetet kért a németektől. 22-én aláírják a fegyverszünetet, melynek következtében az északi területek német megszállás alá kerülnek, délen Vichy székhellyel “független” francia bábállam létesült Petain vezetésével. Június 10-én Olaszország is megtámadta Franciaországot, ahol elhanyagolható területeket tudott csak szerezni. A francia nemzetgyűlés felhatalmazta Ptaint új alkotmány kidolgozására. Az új alkotmány szerint az államfő kezébe tette a törvényhozó, a végrehajtó, és a bírói hatalmat. Nagy-Britannia egyedül maradt, és felvetődött a kiegyezés gondolata, de Churchill nézete szerint csak egy legyőzhetetlennek tartott Anglia tud megfelelő pozícióból tárgyalni, ezért mindent elkövettek annak érdekében, hogy a német partraszállást megakadályozzák, és a tengerek feletti uralmat megőrizzék. A kiegyezést Hitler is támogatta, ugyanakkor a partraszállást is elkezdték előkészíteni. Ennek érdekében 1940. augusztus közepétől légitámadásokat indítottak, melynek során véletlenül Londont is bombázták (angliai csata). Válaszlépésként Berlint is megszórták. Válaszul Londont ismét bombázták. A döntő összecsapás szeptember 15-én következett be, amikor a német légierő hatalmas vereséget szenvedett. A tengeralattjáró háború viszont megbénította az angol-amerikai kereskedelmi forgalmat.

1940 szeptemberében Németország, Olaszország, és Japán megkötötte a háromhatalmi egyezményt, melynek értelmében kötelezettséget vállaltak, hogy minden eszközzel támogatják egymást, újabb támadás esetén.

Hitler 1940 decemberében megkezdte előkészületeit, a Szovjetunió elleni támadásra. Elmélete szerint a lehetőségét is megfosztja Nagy-Britanniától, hogy Európában szövetségest találjon, és a terv szerint ’42-ben hadba lépő USA-t is kész tények elé állítsa.

Mussolini 1940 nyarán megnyitotta az Afrikai frontot, szeptemberben megtámadta Egyiptomot. Az angolok sikeres ellentámadása még Líbiából is kiszorította őket. Ugyanekkor Olaszország Görögországot is megtámadta (október), de ott is vereséget szenvedett. ’41 februárjában Hitler Rommel vezetésével Afrikába küld egy hadtestet, és sikeresen veszi fel a harcot a Britekkel (Rommel vezette Afrikacorps).

1941 márciusában a németek megkezdték a Görögországi hadjárat előkészületeit, Bulgáriát és Jugoszláviát csatlakoztatták a háromhatalmi szerződéshez. Jugoszláviában ez a népnek nem tetszett, ezért a kormányt megdöntötték, így Hitlernek már a Jugoszlávok ellen is fel kellett lépnie. Ekkor érkezett meg Magyarországra a felkérés, hogy engedje át a német csapatokat a területén, ennek fejében Hitler elismeri a magyar vezetés Dél-vidéki területi igényeit. A német haderő hetek alatt lerohanta Jugoszláviát, Görögországot, és Krétát.

Hitler minden erejét összpontosítva 1941. június 22-én Romániával, Olaszországgal, Finnországgal, és Szlovákiával együtt megtámadták Szovjetuniót. Ehhez a haderőhöz csatlakozott június 26-án Magyarország is. A németek a keleti fronton három irányból indítottak támadást, északon Baltikum és Leningrád, középen Moszkva, délen Kijev és a Fekete-tenger volt a cél. Július közepére a németek 300-600 kilométert nyomultak előre szeptember elejére Leningrád térségébe értek, október elején pedig Moszkva elővárosaiba. Sztálin támadást követően felelősöket keresett, és tanácstalan volt, csak nagy nehezen tudott eluralkodni a megfontolt cselekvés, ennek eredményeképpen december elején Moszkva alól a németeket 100-150 kilométerre szorították vissza. A támadást követően Churchill azonnal segítséget ajánlott Szovjetuniónak, július 12-én Moszkvában aláírták a kölcsönös segítségnyújtási szerződést.

1941. december 7-én Japán megtámadta Pearl Harbort, s ez volt az indok az USA hadba lépésére. Pearl Harbor után a Japán hadsereg elfoglalja az USA, Hollandia, Nagy-Britannia, és Franciaország gyarmatait. A japán előrenyomulást ’42 júniusában tudták megakadályozni a Midway-szigeteknél.

1942 nyarára Németek El-Alameinig szorítják vissza a brit-afrikai erőket, s megpróbálták a Nílust elérni, de Montgomeri vezetésével ezt megakadályozták, sőt november 4-én El-Alameinnél áttörik a frontot, és Rommel visszavonul Tuniszba. November 8-án brit és amerikai katonák partra szállnak Marokkóban, ezzel megkezdődik a németek és olaszok kiszorítása Afrikából.

1942 nyarán Németek újabb támadást indítottak Dél-Oroszország felé céljuk a Kaszpi-tengeri olajmezők elfoglalása volt. Sztálingrád környékén az oroszok csapatösszevonást hajtottak végre, mely komolyan veszélyeztette a vonuló németek hátát, ezért Hitler ketté osztotta csapatokat, s Sztálingrád ellen indult. ’42 augusztusában indított város elleni támadás igen nagy ellenállásba ütközött, a város nagy részét sikerült elfoglalni, ám az oroszok bekerítették őket, és nem tudtak kitörni a gyűrűből. 1943 februárjában a németek megadták magukat. ’43 júniusában Kurszknál a páncélosok csaptak össze, mely támadást a németek indítottak a front áttörésére, de ez sikertelen maradt.

A kurszki csata idején a britek és az amerikaiak partra szálltak Szicíliában, melynek hatására a fasiszta nagytanács szembefordult Mussolinivel, mire a király lemondatta, s letartóztatta a miniszterelnököt, és feloszlatta a fasiszta pártot, Olaszország átállt a szövetségesekhez.’43 végén a szövetségesek kezén volt Észak-Afrika, Dél-Olaszország, az oroszok pedig visszafoglalták Kijevet, a Donec-medencét, és az Észak-Kaukázust. Ekkor megrendezik Teheránban a szövetségesek első nagy konferenciáját, Churchill, Sztálin, és Roosevelt részvételével. A legfőbb kérdés a második front megnyitása volt, melyet Churchill a Balkánra tett volna, de Roosevelt állásfoglalása Sztálin megelégedésére Észak-Franciaországot jelölte ki, és a tervezett időpont 1944. május.

A felsőbbrendű német faj számára kialakítandó élettér, a Közép-, és Kelet-európai szlávok, és egyéb alsóbbrendű népek rabszolgává minősítése- részben kiirtása – árán lett volna megvalósítható. A nácik a zsidó fajt első számú ellenségüknek tekintették, s elpusztították az uralmuk alá került Európában élt zsidóság 2/3-át, közel 6 millió embert. A legfőbb kivégző központok: Auschwitz, Buchenwald, Dachau, Jadwiga és Treblinka. Nem csak a németek bántak az ellenfeleikkel kegyetlenül, Sztálin egész népeket hurcoltatott Szerbiába, s az általuk elfogott hadifoglyok, illetve az általuk felszabadított országokból. USA-ban 110 ezer amerikai japánt zártak törvénytelenül táborokba, míg a japánok szintúgy embertelenül bántak a hadifoglyaikkal.

A németek által megszállt országokban partizánmozgalom és ellenállás bontakozott ki. ’43 végére a szovjet területeken harcoló partizánok létszáma elérte az 1 millió főt.

Lengyelországban a megszállás után általános ellenállás kezdődött, a legfontosabb az emigráns kormány által irányított Honi Hadsereg volt, mely összefogta a különböző partizán csoportokat. Ennek ellensúlyozására a szovjetek, és az őket kiszolgáló lengyel kommunisták megszervezték a népi gárdát, mely többször is harcba keveredett a Honi Hadsereggel. 1943. április 19. és május 16. között vívták hősies, de reménytelen harcukat a varsói gettó fegyveres felkelői.

Jugoszláviában az ország lerohanásának pillanatában kibontakozott a partizán mozgalom, amellyel szembe találta magát a Dél-vidékre bevonuló magyar katonaság is. Ennek a küzdelemnek vált tragikus és bűnös mozzanatává az 1942 januárjában rendezett új-vidéki razzia, melynek során a magyar fegyveres alakulatok több mint 3 ezer partizángyanús egyént öltek meg.

Kezdetben Josip Broz Tito vezette kommunista partizánok együtt harcoltak a Draza Mihajlovic vezette csetnik alakulatokkal. Az előbbieket a szovjetek, az utóbbiakat az angolok támogatták. Végül Tito serege vált meghatározóvá, aki 1943 végén megalakította az ideiglenes kormányként tevékenykedő Nemzeti Felszabadító Bizottságot.

Franciaországban a külföldre kényszerítette De Gaulle tábornok vált a lassan kibontakozó ellenállás vezetőjévé. A franciák többsége ugyanis hosszú ideig elfogadta Petain németbarát politikáját. 1942 végétől, Dél-franciaország megszállásától kezdődően megváltozott a helyzet. Egyre erőteljesebbé vált a francia ellenállás, mely De Gaulle mögé sorakozott, aki 1944-ben Algírban ideiglenes kormányt alakított. 1944 nyarán már 200 ezer francia fegyveres harcolt a németek ellen.

1944 elején a szovjet hadsereg kiszorította a Leningrád térségéből a németeket, ezzel véget ért a 900 napos ostrom, mely alatt 1 millió ember halt éhen. Júliusban a Vörös Hadsereg visszafoglalta Belorussziát, a hónap végére Varsó alá ért. 1944. augusztus 1-jén a Honi Hadsereg kirobbantotta a varsói felkelést. Legfőbb céljuk az volt, hogy önmaguk szabadítsák fel a várost. Mindehhez azonban az oroszok hatható segítségére lett volna szükség, ám tétlenek maradtak, sőt még ahhoz sem járultak hozzá, hogy a szövetségesekszovjet repülőtereket használva segélyszállítmányokat juttassanak el Varsóba. A felkelők október 2-án kénytelenek voltak letenni a fegyvert, és ezt a nácik Varsó lerombolásával bosszulták meg.

1944 elején a szövetségesek az olasz fronton is sikeresen támadtak, májusban áttörték a Közép-olaszországi védelmi vonalat, és június 4-én bevonultak Rómába.

1943 decemberében Eisenhower tábornokot nevezik ki a partraszállás parancsnokának, melynek előkészítése a Teheráni döntés után gőzerővel folyt. Az előkészületek legfontosabb eszköze a németek megtévesztése volt, ugyanis elhitették velük, a Balkáni partraszállást illetve, hogy Normandia helyett Calais környékén fognak partra szállni. 1944. június 6-ára virradóra megkezdődött a II. Világháború egyik legnagyobb hadművelete, a normandiai partraszállás, melyben közel 200 ezer ember vett részt. Több ezer repülő támadta a németek part menti állásait, és 5 ezer hajó szállította át a csatornán a katonákat és a hadianyagot. Estére 150 ezer szövetséges katonát tettek partra, akiknek nagy veszteségek árán sikerült hídfőket létesíteni. Az elkövetkező 11 napon fél millió szövetséges katona és 90 ezer jármű ért partot Normandiában.

A váratlan partraszállás sikere, azaz a nyugati front megnyitása, reménytelenné tette Németország helyzetét. A szerveződő német katonai és polgári ellenállás számára egyértelművé vált, hogy Hitlert el kell távolítani a hatalomból, de ezt csak merénylettel lehetséges. 1944. július 20-án a tárgyalóteremben megkísérelték felrobbantani Hitlert, de túlélte, és kegyetlenül leszámolt a merénylőkkel. A szövetségesek augusztus közepén Párizs felé közeledtek, mire lakossága felkelést szervezett. Párizs német kormányzója megtagadta, hogy elpusztítsa a várost, így a szövetségesek oldalán harcoló francia hadosztály augusztus 25-én bevonult Párizsba, és De Gaulle átvette a hatalmat.

Augusztus 20-án a szovjet csapatok áttörték a német-román frontot, 23-án Mihály király átállt a szovjetek oldalára. Az USA ’44 nyarán a Mairanna-szigeteknél súlyos csapást mért a Japánokra, itt megsemmisítették a Japánok légierejének nagy részét. A Fülöp-szigeteknél elpusztították a hadiflottát, s ’44 végére az USA Japánt kiszorította a csendes-óceáni-szigetekről. 1944. december közepén, az Ardenneken keresztül megkíséreltek egy ellentámadást, mely a kezdeti sikerek után gyorsan összeomlott. 1945 februárjában Jaltán újra találkozott Churchill, Roosevelt és Sztálin, itt megegyeztek, a létrehozandó ENSZ működésének alapelveiben, és San Franciscóba az alapokmány kidolgozására konferenciát hívtak össze áprilisra. Sztálin megígérte, hogy az Európai háború befejezése után részt vesz a japán elleni háborúban. Megállapodtak, hogy a felszabadított térségben biztosítani fogják a demokratikus fejlődés lehetőségét. Megállapodtak abban, hogy Lengyelország keleti határai a Curson vonalat fogják követni, és az emigráns és a kommunista kormányból közös lengyel kormány alakul.

1945 februárjában a szövetségesek a nyugati fronton újabb támadást indítottak, áprilisban elérték az Elbát. A déli fronton elfoglalták észak-olaszországot, Mussolinit a partizánok kivégezték.

1945 januárjában benyomultak a Szovjetek kelet-poroszországba, április közepén megkezdték Berlin ostromát, május 2-ára elfoglalták. Hitler április 30-án öngyilkos lett. 1945. május 8-áról 9-ére virradó éjszaka a németek aláírták a feltétel nélküli megadásról szóló okmányt, így az európai háború véget ért.

1945 júliusában, Potsdamban megrendezett konferencián a győztes hatalmak /Clement Atlee Nagy-Britannia; Harry Truman USA; Sztálin Szovjetunió; / megállapodtak abban, hogy a nácizmust fel kell számolni, és a bűnösöket meg kell büntetni. Németországot és Berlint négy megszállási övezetre osztották. A békeszerződés előkészítésére létrehozták a külügyminiszterek tanácsát.

Az amerikai vezetés Potsdamban értesült az atombomba előállításának sikeréről, július végén felszólították Japánt fegyverletételre, de ezt elutasították. 1945. augusztus 6-án Hirosimára, 9-én pedig Nagasakira ledobták az atombombát. Augusztus 9-én a szovjet hadsereg támadást indított a Mandzsúriai japán erők ellen, melyek 21-én megadták magukat.

Augusztus 10-én a japán kormány jelezte megadási szándékát, és szeptember 2-án a Missurin aláírták a feltétel nélküli megadásról szóló okmányt. Ezzel véget ért a II. Világháború.

0 megjegyzés: